2013. július 23., kedd

Zsák homokozókészletnek...


Homokozókészletet most már ezzel visszük a játszótérre:)
Maradék anyagokból készítettem, a zsák száját egy hosszú, árván maradt, de még használható cipőfűző húzza össze:)




2013. július 22., hétfő

2013. július 13., szombat

Levéltáska

A hétvégén esküvőre vagyunk hivatalosak, így a ruhámhoz varrtam egy levéltáskát, újrahasznosított anyagokból:)


Ilyen lett:)

2013. július 8., hétfő

Tányéralátét

Tányéralátétet varrtam Budapest Bár hallgatása közben, maradék textilekből. A szegély boros címke mintás és ebből jött az ötlet, hogy az evőeszköz tartót varrok rá, üveg formájút.
Ilyen lett... 
Most van időm varrni, és biciklizni, és olvasni és azt csálni amihez éppen kedvem van, mert Andorás Siófokon tölti élete első pár napját nélkülünk, a nagyszülőknél:) 
Hát ezért a sok blogolás és varrás és....:)

2013. július 7., vasárnap

Műhely - az alkotás örömének színhelye

A múlt héten egy kicsit átalakítottam a műhelyt, vagyis a kreatív örömforrás helyét:)
Nem egy letisztult műhely, ahol minden úgy áll, mint a fényképeken általában...Itt kérem szépen mindig készül valami, így a dolgok mozgásban vannak, de ez engem inspirál. Nem szeretem, ha katonás rend van, az gátolja a kreativitást:)
Ezt most nektek is megmutatom, hol alkotok, varrok.


Új vizeken kalandoztam...






Ezt is kipróbáltam és meglepően jól sikerült. Andrea barátném volt a partner benne. Eszközzel és precizitással és persze szakértelemmel járult hozzá a sikerhez:) 
Ezen felbuzdulva a péntek esti női körön már rögtön kiszúrtuk a következő lehetséges munkadarabot egy konyhaszék személyében, nem kis meglepődésére a vendéglátónknak:)))) 
És még itthon várja a nagy átváltozást a hintaszékem kárpitja, a kanapé, és még sorolhatnám...de belevágunk legközelebb is, mert örömteli közös tevékenység. Megszerettem.




2013. június 3., hétfő

Kicsi gyerek, kicsi szék...

A hétvége a színekről szólt. Csak úgy jöttek a "színes" ötleteim, hogy mit is varrjak még a felkérést követően (lásd előző bejegyzést itt).  Andorás fiam két székére ülőpárnákat varrtam. Az erkélyen vasárnap délután a napsütésben birtokba is vette, palacsintával a kezében:)


2013. június 2., vasárnap

Színeket rejtő...

Kaptam egy "színes" felkérést, aminek nagyon megörültem, hogy a hajnali és késő esti szakmai beszámolók írásán túl most volt egy kreatív feladatom is:) VÉGRE!!!!!!!!!!! :)
És, hogy mi is volt ez?
Egy számomra nagyon fontos személynek varrtam Pantone színskála tartót, hogy védje a sok használattól, mivel mint tudjuk drága beszerezni egy Pantone színskálát (papír alapút), ezért készült ez a védőhuzat rá. 




2013. május 13., hétfő

Egy "meglepetés" csak NEKEM:)

Az elmúlt hétvégén, a fennmaradó icike-picike energiámmal megleptem magam egy új táskával:) 
Amikor éjjel olyan egy óra körül Tamás elé álltam az új táskámmal a vállamon, akkor csak mosolygott és azt mondta, hogy most már nyugodtan fogok aludni...az új táskámmal:)))??!!






2013. május 3., péntek

Piros ceruzatartó

Piros színű anyagokat kombináltam és ebből lett egy ceruzatartó (vagy tolltartó), egy kedves kislánynak:) 





2013. április 30., kedd

Táskamánia :)

Elvagyok a sok munkámmal, így egyre kevesebb időm van a varrásra. Munka és család egyensúlya...hümm:)
De azért mégiscsak  megszületett ez a bejegyzés, hogy lássátok varrni bármilyen körülmények között tudok, ha örömről és alkotásról, ajándékkészítésről van szó. Készült hozzá egy ilyen kombinációjú tolltartó is, de az már célba ért, még mielőtt lefényképeztem volna.




És egy hónapja varrtam még egy másik táskát is. Mindkettőnek az alját vízhatlan anyagból készítettem.







2013. március 27., szerda

Kedves, romantikus: TÁSKA

Lehet írtam itt már, hogy a különböző tevékenységeken belül is vannak kedvenceim. A varrásban például a táska varrás. A tervezés, a színek összeállítása, a varrás folyamata, mind-mind eufóriát okoz. A konyhában pedig a tésztakészítés  vagyis a "laskascsinálás", a mindenféle tésztaféle készítése hihetetlen módon örömmel tölt el. (A főzős blogomra készülök erről bővebben írni!)
Na, de visszatérve a varrásra és a táskákra, újból megrendelésre készítettem és mint sok elkészült táskánál, 
ez is rögtön a kedvenceim közé tartozik (rögtön megtartanám az összeset, ahogy elkészülnek:))))  
A fényképek nem lettek a legjobbak, mert megint sietősen kellett lefényképezzem, ugyanis Csíkba vitték ma hajnalban és ugye mostanában a sok munka mellett a hobbi nem kap elég teret az életemben. De most igyekszem bepótolni, pl. horgolással Budapesttől, Siófokig:)))) De erről legközelebb írok megint: a horgolás öröméről, Budapesttől...valameddig:)))






Minden megrendelésnél, az elképzelések alapján küldök  anyagmintákat,
itt az 5.nyert:)











2013. március 18., hétfő

Horgolás

Januárban történt, amikor Csíkban voltam, nem vittem semmi varrni valót vagy effélét. De csak nem bírtam ki, hogy ne tanuljak meg pl. horgolni.  Azóta ez elmaradhatatlan elfoglaltság, például a vonaton Siófok és Budapest között :) 




A tegnap, amíg a vonat befutott Kelenföldre, két pár fülbevaló készült el Pirónak, akitől a fonalakat kaptam  Persze azért nem volt ilyen hosszadalmas művelet, de ugye, ha az ember kisgyerekkel utazik, akkor nemcsak azt csinál a vonaton, amihez éppen kedve van, mondjuk csak horgol, és horgol...

Horgoltam sapkákat is, azt még nem tettem fel ide, vagyis az egyiket az öcsémnek, aki farsang idején ezzel rótta Csíkban a falvakat, kántor szerepben :)
Íme:


Megjegyzés: remélem nem bánja, hogy vele reklámozom a sapkát :)

2013. március 15., péntek

Lila

Ahogy már írtam, kevesebb időm jut a varrásra. De azért csak ott vagyok a műhelyben, amikor csak tehetem, és persze mindig elkészül valami. Rendszerint magamat lepem meg. Most ez a lila táska készült, amit egy lila bársony ruhámhoz készítettem, egy régi, női zsebes ingből. Ezt az inget régóta őrizgetem, hogy lesz ebből még valami, és most itt volt az ideje:) A legújabb szín, amit szívesen viselek magamon: a lila.
Ahogy változom, úgy változnak (vagy bővülnek?!) a ruhatáram színei is. 
Régen a lila színű ruhám nem volt, de most eljött az ideje...
Szeretem a színeket:) Azt hiszem nagyon hálás vagyok, hogy LÁTOK, látom a színeket és az élet csodás dolgait :) És most ti is láthatjátok az újrahasznosított inget, táska formájában. 









A ruhát elég nagy méretben vettem meg (használt ruha), így némi átalakítást kellett eszközöljek rajta. És így készítettem egy pár fülbevalót a levágott anyagrészből. Pontosan ugyanolyan színűt, mint a ruhám:)
És így együtt, csupa lila...csak most már jó időt szeretnék, hogy fel is vehessem, így együtt őket:)




2013. március 3., vasárnap

Piros, piros, piros...

Az egyik kedvenc színem a piros. Gondolom még sokaknak úgyszintén:) Amitől nekem mostanában a nagy kedvencem, hogy szürkével párosítom vagy fehérrel.
Ebből a színvilágból született egy bevásárló szatyor. A fehér mintás rátét is "újragondolás" műve. Bélésnek pedig szürke, virágmintás anyagok tettem.
Az eredmény...tádám:



Ez is megvásárolható a boltomban:)

Újragondolással: romantikus textil tároló

Az egy hónapnyi "eltűnésem" ideje alatt sem maradtam tétlenül, mármint az alkotás folyamatát illeti. Például akkor gyűjtöttem sok anyagot és jártam elég sok kincses helyen, ahol újragondolható tárgyakra leltem.
Ebből született az alábbi textil tároló is. Egy jó minőségű pamutvászonra varrtam rá a hímzett terítőcskét, és egy kiváló tároló sikeredett.
Kapható a boltomban:) 




2013. február 17., vasárnap

Új szerelem :)

A bejegyzésnek ezt a címet kellett adjam, de félreértés ne essék, semmi háztáji változás, csupán egy új hobbiról van szó, amivel mostanában munkálkodom:)
Székelyföldön, szülőföldemen töltöttem egy hónapot Andorás fiammal, téli örömszerzés gyanánt, ami nagyon jó volt. Igazán feltöltődtem, jöhet a munka, az alkotás és a tavasz! És persze Csíkban bejártam az összes turkálókat, ahol csodás anyagokra leltem, és ezekből (többek között) jött az ötlet, hogy a régebb készített fülbevalók mintájára, milyen jól mutatnának az újabb darabokon.
Így nagy örömmel készültek el ezek az ékszerek...nagyon szeretem őket. 
A varrás sem várat magára, de most visszatértem az egyesülethez egy kicsit dolgozni, így nagyon ügyesen kell beosszam az időmet, hogy mindenre jusson is és maradjon is energiám.






2013. január 10., csütörtök

Egy hónapnyi csend

Egy hónapnyi "csendre" megyek. 
Töltődni, örülni, gondolkodni, tervezni és megújult erővel visszatérni és alkotni:)



Kép: cardex.hu

2013. január 3., csütörtök

Konyhai edényfogók

Még tart nálam a "beszámoló"arról, hogy mennyi mindent varrtam az elmúlt hetekben.
Például konyhai edényfogókat, még a karácsonyi készülődés alatt. Ajándékba kapta egy ügyes háziasszony:)



2012. december 31., hétfő

Boldog új esztendőt!

A hajnali harangszónak gilingalangója
Hirdetgeti, hogy az évnek itt a fordulója.
Azért friss jó egészséget,
bort, búzát és békességet
Adjon Isten bőven
az új esztendőben.



Megjegyzés: Ma készült el az állatbarát újévi malac, a szilveszteri asztalra:)