A következő címkéjű bejegyzések mutatása: virág. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: virág. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. március 19., csütörtök

Tavasz

Mostanában több időm van az itthoni tevékenységekre és mivel ilyen szépen sütött a tavaszi nap ma is, varrtam és fotóztam a lakásban.



Régi asztalkendőkből és régi csipkékből varrtam díszpárnákat és varrtam a már meglévő párnákra csipkecsíkokat.









És most a növényeimről is láthattok képeket, merthogy készítettem fotókat róluk is. Sokat babrálok velük és ezért gyönyörűen virágoznak nagy örömömre:)

Gerberám, amit ajándékba kaptam az egyik orosz ügyfelemtől még januárban, és azóta már a harmadik virágát bontja.



A japánbirs most a bontotta ki virágait a vázában. A kertből hoztam a többi ággal együtt, megmentve a többi kerti hulladék sorsától.
Az árvácskák pedig az erkélyünkön teleltek ki és gyönyörűen virágba borultak ismét.
Tavasz van és ez olyan jóóóóó:)



2012. június 5., kedd

Júniusi szösszeneteim:)

Sűrűsödik ez a hónapom is a sok tennivalótól. Táborszervezés, sok varrás, és egyéb elfoglaltságok. Nem mondhatom, hogy unalmas itthon lenni.

Egy két szösszenetemet a hétköznapokból, megosztom veletek is.

A minap piacon voltam és elcsábultam egy csokor búzavirágtól. Vettem, magamnak, csak úgy :). 
Olyan jó ránézni:)
Hát ugye milyen csodásan kék??? 



Egy másik szösszenet...

Nemrég találkoztam ezzel a verssel. Egy pillanat a nyárból...Csodás.


Radnóti Miklós: Június

"Nézz csak körül, most dél van és csodát látsz,
az ég derüs, nincs homlokán redő,
utak mentén virágzik mind az ákác,
a csermelynek arany taréja nő
s a fényes levegőbe villogó
jeleket ír egy lustán hősködő
gyémántos testü nagy szitakötő."

Nemsokára jelentkezem "más" csodás dolgokkal is, mert készülőben van már...egy újabb szösszenet:)))