2014. március 27., csütörtök

Tavasz lett és Nyuszi hopp!

Újból itt:) Nem tétlenkedtem mostanában itt a műhelyben sem, ezért most hoztam valamit amit már régóta megvarrtam, csak nem került fel még ide. Mostanában kevesebb energiám jut a varrásra, valahogy az új munkám rendesen kifáraszt estére (angolul ügyfelezem) és így az alvást választom legtöbbször varrás helyett:)))  
Elkezdtem a húsvétra és a tavaszra hangolódni, így készült ez a párna is...
Újabbak vannak tervben, hogy felfrissítsem a nappaliban a kanapét és számos más új tervem is van,de a megvalósítás még várat magára. Lesznek még betűpárnák és április vége felé egy vásározás is. Remélem ezeket is hamarosan megtudom nektek mutatni. Addig is tavasz van és Nyuszi hopp! :)))





2014. március 2., vasárnap

Nagyon színesek és egyediek...

Karácsonyi vásárra készültek a tablet tokok még a tavaly, és ezek a fotók is elveszettnek voltak nyilvánítva, mígnem a tegnap megtaláltam őket az előző bejegyzésben látottakkal egyetemben:))) Úgy megörültem ezeknek a fotóknak, hogy el sem tudom mondani, ugyanis háromszor fotóztam le, különböző időpontokban és persze mindig más fényképezőgéppel (van itthon vagy három, a drága emberem jóvoltából:))) és minden alkalommal eltűntek, nyomuk veszett a kártyákról. Már le is mondtam arról, hogy valaha is meglesznek. És a tegnap a gépemen, lementve megtaláltam, persze valami teljesen mást kerestem...Na de itt vannak, így meg is mutatom mindegyiket. Andrea érdeme is, hogy ezek ilyen formán létrejöttek. Ennek is van egy vicces előzménye.Úgy november derekán kitaláltam, hogy kellene ilyeneket varrani és egy délután az egyik plázában Andreával lecsaptunk az elektromos kütyüket árusító üzlet tabletjeire és egy mérőszalaggal az összeset lemértük:) Azokat, amelyek mintapéldánynak ki vannak téve a kedves bámészkodóknak és vásárlóknak. Az akciónk során szerencsére nem vezettek ki minket a biztonsági őrök. Mi minden esetre jól szórakoztunk és a méretek is meglettek:)

Most láthatjátok...A bélés és a színe textilek közé tettünk egy gumis, nagyon erős és puha anyagot, amely véd esés vagy ütés esetén.








2014. március 1., szombat

Elmaradt bejegyzés...

A tavaly őszön átalakítottam a csizmámat és nemsokkal utána varrtam hozzá egy táskát is, egy nem is olyan nagyot. Az erről készült képeket elveszettnek hittem, de ma valahogy előkerültek, köztük ez is:) Így gyorsan meg is osztom veletek milyen lett a táska. A színe a kedvencem, a kék ezen árnyalata...