2014. február 15., szombat

A két csíkos születése...



Az újévi lendület folytatódott és azóta is tart itt a műhelyben, de annyi új dolog történik, hogy mostanában a blog egy kicsit háttérbe szorult. Remélem most kárpótolni tudlak kedves Olvasóm:)
Az előző bejegyzésben már említettem, hogy egy igazi kihívást jelentő feladatot vállaltunk el a barátnőmmel (Andrea, akiről már írtam) és végre elkészültünk ezzel a munkával is.
Adott volt két ikeás fotel, aminek megkopott a le nem vehető textilborítása és ennek következtében a megrendelő szeretett volna egy új fotelhuzatot mindkettőre, olyant ami könnyen levehető és gépben mosható.
Helyszíni felmérést követően készült egy papírsablon, ami alapján aztán elkészítettük a próbahuzatot, és a próba alapján pedig a végső huzatokat. Ezt így röviden leírtam, azonban a kivitelezés egyáltalán nem volt ilyen egyszerű.
Először is a papírsablon alapján egy tökéletes huzatot varrtunk, ami lepedő és más textilből készült. Aztán a megrendelő vette meg azt a csíkos vásznat, amiből készültek a huzatok. Ez a textil azonban teljesen másképpen viselkedett, mint a mintahuzat és a leckét végül a csíkos textil szabásának mikéntje adta fel:)
De végül sok munka és összedolgozás és kitartás eredménye lett ez a két huzat. Nagyon sokat tanultunk Andreával a folyamat során, a textilek "viselkedésről", fotelhuzat varrásról, problémamegoldásról:)
És most jöjjenek a képek...
A megrendelőnk elégedett volt és köszönet nekik a fotókért is, na meg a bizalomért:)))))

 

Itt még, amikor kiszabtuk nálunk a nappaliban....





Segítségem is volt, Cilike személyében:)




Andreával az utolsó simításokat végezzük:)





Nektek hogy tetszik?

2 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Köszönöm Andrea nevében is (hamarosan remélem sikerül őt is a háttérből előcsalogatnom, ide az oldalra:)))) és tényleg olyan vidám, tengerparti nyugágyat idéző:) Felfrissült a szoba ezektől a csíkosoktól.
      Minden visszajelzésnek nagyon örvendezünk. Köszi:)

      Törlés